Bodnár Erika
Színművésznő. Budapesten született. A Színművészeti Főiskolát 1970-ben végezte el. Első szerződése a szolnoki Szigligeti Színházhoz kötötte. A Berényi Gábor által irányított társulatban, komoly művészi, sok esetben úttörő művészi munka részese lehetett. Színház történeti jelentőségű volt Örkény István drámájának, a Macskajátéknak az ősbemutatója, melyben Egérke szerepét alakította. A darab budapesti bemutatóján – a Pesti Színházban – is ő játszotta ezt a szerepet. 1972-ben a József Attila Színház szerződtette, 1974-ben az Nemzeti Színház társulatának tagja lett. 1982-ben az önálló társulattá szerveződő Budapesti Katona József Színház alapító tagja volt. Klasszikus és modern darabokban is kiemelkedő alakítások főződnek nevéhez. Két filmben Shirley MacLaine szinkronhangja volt. Fanyar egyénisége kitűnően érvényesül mai figurák megjelenítésében. Jászai Mari-díj (1982), Érdemes művész (1987), Kiváló Művész (2010).
VISSZA